Tudja meg, milyen tüneteket okoz a kolera

562
HOZZÁSZÓLÁS:

A kolera lappangási ideje 1-5 nap. A betegség hirtelen kezdődik, nagy vizes hasmenéssel és bő vizes hányással.virus-bakterium-sulyos-fertozesek-06

A hasmenés nagyon gyakori (szinte állandó). A széklet egyre inkább vízszerű, inkább szürkés, mint sárgás, halszagú. A székelési inger nem kínzó, bőven ürül béltartalom.

Közben – hányinger nélkül – többször hirtelen bő hányás is jelentkezhet. A hányadék a vizes széklethez hasonló.

Súlyos vízveszteség

Ezt a bevezető fázist néhány óra (egy-két nap) alatt dehidratáció követi. A kiszáradás rövid idő alatt óriási méreteket ölthet, a beteg összeszárad, bőre ráncos („mosónőkéz”), szeme, arca beesik, orra hegyesen kiáll, hangja fakó, nyelve odaragad a szájához.

Enyhének minősíthető az az eset, amelyben a súlyveszteség 3-6% alatt van. Ez a megbetegedések kb. 50%-a.

Közepesen súlyos a kórfolyamat, ha a beteg testsúlyának 6-8%-át veszítette el, akár azért, mert a folyamat eleve súlyos volt, akár azért, mert a kezelést kellő időben sikerült megkezdeni.

Súlyos esetben a beteg testsúlyának 8-12%-át órák alatt elveszítheti. Ha a folyamat a következő néhány órában nem áll meg vagy a megfelelő kezelés elmarad, akkor egyre súlyosbodik a beteg állapota.

Ekkor a beteg „csont-bőr ember” benyomását kelti, hasmenése és hányása is megszűnik, mert a mobilizálható vízraktárak kiürültek. A rehidratálás megkezdése után a hányás és a hasmenés újból megindul.

Kolera gyerekkorban

A gyermek kolerája rendszerint súlyosabb lefolyású. Öntudatzavar, láz és hipoglikémia alakul ki, melyek eclampsiát okozhatnak.

Szövődmény ritkán fordul elő. A súlyos forma után thromboembolia keletkezhet.

Elégtelen folyadékpótlás esetén vesekárosodással kell számolni. Ez a beteg halálát is okozhatja.

Terhesség alatt a kolera abortuszt indíthat meg.

Az enyhe és szubklinikus formában megbetegedettek legtöbbször nem fordulnak orvoshoz, ezért betegségük gyakran rejtett marad. Járványtani jelentőségük ezért igen nagy.

562
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]